Téma: Pilisi Lovagrend |
R.András |
|
Emberek ! Legyünk szíves, alakítsuk meg "Pilisi Világgazdasági Fórum" néven azt az operatív törzset, akik okos pillangó-szárnycsapásainkkal megmentjük a végpusztulástól a Földet !
 |
|
R.András |
|
Egy amerikai polgár huszonegy éves koráig nem fogyaszthat alkoholt. Tizennyolc éves koráig nem élhet nemi életet, de nyolc éves korában dönthet a nemi identitásáról.
Egy bűnözőnek több joga van, mint az áldozatának. Egy tanárának kevesebb joga van, mint a diákjának. Szótárunkba került a megélhetési bűnözés és szétvált az igazság és a jog.
Gyermekeinket féltjük a drogtól, de nem tudjuk milyen tartalmakhoz férnek hozzá a neten.
Féltjük a rossz társaságtól, de hagyjuk, hogy behálózza őket a Facebook.
A veszélyes hulladék szállítására és tárolására szigorú szabályok vannak, de a kereskedelmi tévéket senki és semmi nem korlátozza a társadalmat mételyező szenny és mocsok sugárzásában. Elszakadtunk a természettől és ezzel együtt elvesztettük természetességünket.
Ma már a vallásos ember is materialista. A karácsony bevásárló őrületté vált, a templomokat a plázák váltották fel. „Még soha nem volt az ember ennyire szabad.” Szabadon választhatunk a szupermarketek közül és dönthetünk, milyen terméket teszünk a kosarunkba, de eszébe ne jusson senkinek, hogy zárva tartsanak vasárnap.
Korunk prófétái és felkent papjai a motivációs trénerek. Hitről és szeretetről prédikálnak, de nem Istenben kell hinned, hanem önmagadban, nem a teremtett világ felé kell szeretettel fordulnod, hanem önmagad felé, nem az üdvösség a cél, hanem az anyagi világban való tobzódás.
A mobiltelefonok már kezdenek okosabbak lenni, mint felhasználóik.
Egy nemzet vezetőjét bárki bármilyen stílusban bírálhatja és szidhatja, le is válthatja, de próbálja meg egy kereskedelmi csatornával ugyanezt.
Mára már világos számunkra, hogy míg civilizációnk maximalizálta szellemi képességeink kiaknázását és olyan kényelmessé tette életünket, hogy az már kezd kényelmetlenné válni, lelkünk az antikrisztus zsákmánya lett.
Büszkék vagyunk világméretű Disney-Land-ünkre, jól kiszórakoztuk magunkat, most már le kéne állítani a ringlist, csakhogy mindnyájan rajta ülünk.
A lelke mélyén minden ember tudja, hogy ennek a valamikor szebb napokat élt Föld nevű bolygónak nincs gazdája. Aki azt hiszi, hogy a globalizáció megtorpan, mielőtt felemésztené kulturális és biológiai környezetünket, téved. Ne várjunk a cselekvéssel, hiszen a kőkorszaknak sem az vetett véget, hogy elfogyott a kő.
A Titanic süllyed, de vannak mentőcsónakok. A mikroközösségek válhatnak a józan ész, a természetközeliség Noé bárkáivá, reményt adva emberi mivoltunk megőrzésére.
Ami rendkívüli módon megnehezíti a ladikokra való átszállást, az a gigantikus méretűvé duzzasztott egónk. Civilizációnk olyan kényessé tette derék polgárait, hogy komfortzónájuk legcsekélyebb elhagyása is forradalmi indulatokat válthat ki. Persze korunkban a lázadás is a virtuális térre korlátozódik. Egy kényelmes fotelból a világháló valamely virtuális bilijében egetrengető viharokat vagyunk képesek korbácsolni indulataink korlátlan szabadon engedésével. Lehetőleg álnéven, vigyázva, hogy az általunk felkavart fekália nehogy ránk is fröcssenjen. Megváltoztatjuk a világot, majd ez a megváltozott világ változtat meg minket. Ez mára olyan sebességet ért el, hogy sokan azt sem tudják már, hogy fiúk-e vagy lányok, de ha mondjuk tudnák, azzal se mennének sokra, mert ki mondaná meg nekik, mit is kezdjenek ezzel a felismerésükkel, mihez igazodjanak, ha nők és mihez ha férfiak.
Hány meg hány mentőcsónakot láttam már elsüllyedni, mert senki sem evezett, mert össze-vissza eveztek, mert túl kevesen voltak, mert túl sokan voltak, mert nem tudták eldönteni, mi a helyes irány. Ennek ellenére itt állok én is, tökhéj ladikom orrában a háborgó tengert fürkészem és kérlelhetetlenül mutatom az irányt és könyörtelenül diktálom a tempót. Mögöttem erős és elszánt evezősök, férfiak és nők. Tudom, hogy nem vagyok különb náluk és hiszem, hogy nem bennem bíznak, hanem abban, amiben én is bízok.
Kassai Lajos Kaposmérő, 2018. március 1. Fotó: Sipos József (liget.ro) ... www.facebook.com/photo/?fbid=713300517481613&set=a.625439169601082 |
|
|
R.András |
|
Pató Pál úrnak - ez 200 év távolából már tisztán látható - neki volt igaza. A "progresszió" e 200 év alatt csutkáig lerabolta a Földgolyót. |
|
|
|
R.András |
|
Vörösmarty Mihály: A MERENGŐHÖZ
Hová merűlt el szép szemed világa? Mi az, mit kétes távolban keres? Talán a múlt idők setét virága, Min a csalódás könnye rengedez? Tán a jövőnek holdas fátyolában Ijesztő képek réme jár feléd, S nem bízhatol sorsodnak jóslatában, Mert egyszer azt csalúton kereséd? Nézd a világot: annyi milliója, S köztük valódi boldog oly kevés. Ábrándozás az élet megrontója, * Mely, kancsalúl, festett egekbe néz. Mi az, mi embert boldoggá tehetne? Kincs? hír? gyönyör? Legyen bár mint özön, A telhetetlen elmerülhet benne, S nem fogja tudni, hogy van szívöröm. Kinek virág kell, nem hord rózsaberket; A látni vágyó napba nem tekint; Kéjt veszt, ki sok kéjt szórakozva kerget: Csak a szerénynek nem hoz vágya kínt. Ki szívben jó, ki lélekben nemes volt, Ki életszomját el nem égeté, Kit gőg, mohó vágy s fény el nem varázsolt, Földön honát csak olyan lelheté. Ne nézz, ne nézz hát vágyaid távolába: Egész világ nem a mi birtokunk; Amennyit a szív felfoghat magába, Sajátunknak csak annyit mondhatunk. Múlt és jövő nagy tenger egy kebelnek, Megférhetetlen oly kicsin tanyán; Hullámin holt fény s ködvárak lebegnek, Zajától felréműl a szívmagány. Ha van mihez bizhatnod a jelenben, Ha van mit érezz, gondolj és szeress, Maradj az élvvel kínáló közelben, S tán szebb, de csalfább távolt ne keress, A birhatót ne add el álompénzen, Melyet kezedbe hasztalan szorítsz: Várt üdvöd kincse bánat ára lészen, Ha kart hizelgő ábrándokra nyitsz. Hozd, oh hozd vissza szép szemed világát; Úgy térjen az meg, mint elszállt madár, Mely visszajő, ha meglelé zöld ágát, Egész erdő viránya csalja bár. Maradj közöttünk ifju szemeiddel, Barátod arcán hozd fel a derűt: Ha napja lettél, szép delét ne vedd el, Ne adj helyette bánatot, könyűt. 1843. február vége - március eleje ... www.arcanum.com/hu/online-kiadvanyok/Verstar-verstar-otven-kolto-osszes-verse ...
*) Elavult tézis ! ... Helyesen: "Ábrándozás az élet megjavítója" ! Az ember aberrált agyszüleményeit (pl. gépi fűnyírás) jobb ha csak a fejében forgatja, mint ha meg is valósítja ! |
|
R.András |
|
Milliárdos szárnybontó-befektetőcéget indított az Óbudai Egyetem
Szárnybontó vállalatokba fektető közös céget alapított a Széchenyi Alapok és az Óbudai Egyetem. Az új cég fő feladata, hogy az egyetemen felhalmozódó elméleti tudományos eredmények gyakorlati gazdasági sikert is hozzanak - jelentették be az alapítók az MTI-hez kedden eljuttatott közleményükben.
Kovács Levente, az Óbudai Egyetem rektora, az idei tanévnyitón jelentette be, hogy Óbuda Uni Venture Capital Zrt. (ÓUVC) néven az egyetem és partnerei Magyarországon eddig egyedülálló céget indítottak. Az új befektetőcégbe a Széchenyi Alapok Zrt. mellett az egyetem fenntartója és egyben az alapkezelő tulajdonosa, a Rudolf Kalman Óbudai Egyetemért Alapítvány is beszállt. A kezdeményezés célja, hogy gyakorlati kitörési lehetőséget nyisson felsőoktatási intézményben alkotó professzorok és hallgatók ötleteiből induló, gyors fejlődésre hivatott vállalkozások számára elsősorban a robotika, a medtech, a mesterséges intelligencia, a smart technológia és a kiberbiztonság területén. "Az innovációnak elsősorban akkor van értelme, ha az végül a gyakorlatban is megvalósul" - idézte a közlemény Deme Gézát, a Széchenyi Alapok elnök-vezérigazgatóját. Az új cég olyan, ígéretes startup vállalkozásokba fektet majd be, amelyek hathatós pénzügyi és vállalkozási segítséggel jelentős értéknövekedést érhetnek el. Az úgynevezett "venture studio" modell segítségével ezek a vállalkozások a kezdeti befektetésen túl hiánypótló szaktudást, üzleti tapasztalatokat és kapcsolatokat is nyerhetnek a tranzakcióból. Ennek eredményeként az ÓUVC jelentős megtérüléssel léphet ki az így immár megerősített vállalkozásokból, amit azután újabb szárnybontók elindítására fordíthat. Az egyetemi befektetőcég tevékenysége hamarosan kiterjedhet más egyetemekről jelentkező, vagy az egyetemi tudásbázist felhasználni kívánó más vállalkozások fejlesztésére, és akár azon túlra is. Az ÓUVC mögött a Széchenyi Alpok külön erre a célra létrehozott 10 milliárd forintos tőkealapja áll. Ezt a pénzt előre lefektetett üzleti kritériumok teljesítése révén, fokozatosan használhatja fel a befektetőcég. Az új befektetőcég szeptemberben már meg is kezdi működését - írták a közleményben. ... https://gondola.hu/hirek/304395-Milliardos_szarnybonto-befektetoceget_inditot ... |
|
R.András |
|
Fékezzük meg a "techno-gólem"-et !  |
|
R.András |
|
Vessünk véget a pocsékság uralmának !  |
|
|
|
R.András |
|
Ha nem volnál a barátom, akkor most azt mondanám, hogy nyasgem !  |
|
gajo |
|
A benzinest igen, támogatom! |
|
gajo |
|
Lassan rólad is gyártják a mémeket
 |
|
gajo |
|
Izé... Ezt gondold át! |
|
R.András |
|
Géptestben géplélek ?
Kicsit utánanéztem, a „géptestben géplélek” bon mot először "-y -n" szignójú szerző tollából futott ki 1999-ben (HARMADIK RICHÁRD - ÉS, 2018. január 5.). A szerző korábbi előfordulásról is tud, de nem ad meg hivatkozást. Ez a „géptestben géplélek” afféle bölcsész fanyalgás az átkos technikai civilizációval szemben. Eme fanyalgás, gondolom, nem akadályozza szerzőt abban, hogy egy belvár kávéház bőrfoteljében elomolva szüretelje az átkos technikai civilizáció gyümölcseit, miközben megalkotja a szösszenetét és fölmarkolja érte a megérdemelt sztárgázsit. A gép az ember képességeinek meghosszabbítása. A kés meghosszabbított köröm, a kalapács megkeményített ököl. A gép nem jó vagy rossz, a gép olyan mint az ember, aki a kezében tartja. Az emberi test is gép. Az ember képességeinek meghosszabbítása. Az embernek alapból semmilyen fizikai képessége nincsen. Az embert Isten saját képére és hasonlatosságára teremtette. Isten láthatatlan szellemi létező, tehát az ember is láthatatlan szellemi létező. Az ember, e láthatatlan szellemi létező, amikor leszületik erre a sárgolyóra, kap kölcsönbe egy gé- pet, egy 36 fokos lázban égő gőzgépet, amit az akaratával mozgat. Üdv ! A. |
|
|
R.András |
|
Ha én egyszer ámokfutó leszek, az azért lesz, mert 1 gépi fűkaszálót szitává lövök !  |
|
pandala |
|
nem biztos! )) ha 200 évig nyírja .... allítólag, az angolok szerint, az a jó gyep titka!! 
|
|
|
gajo |
|
Ma vettem fűnyírót! /Mondjuk egy aszfaltparaszttól... / |
|
R.András |
|
A gépi fűnyírás = terrorizmus !
(a Pilisi Láma) |
|
|
|
|